Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2009. július 31., péntek 21:00 - Színházi Bázis
Ottmaradtak - Romantikus fantasy opera

Történetek menekülő emberekről, akiknek a sorsa kuszán keresztezik egymást, egybefonódnak, majd végül kibogozhatatlanul összegabalyodnak egymással.

Ha nem tetszik a világ, akkor el lehet menni!

Vannak mégis, akik ottmaradtak. Vannak a bolondok, akik azt hiszik, hogy meg tudják változtatni a világot. Vannak a lusták, akik beletörődnek a világ romlásába. És vannak a késősök, akik minden kijutási lehetőségről lecsúsztak. Ha már egyszer ottmaradtak, kezdjenek valamit magukkal!

Történetek menekülő emberekről, akiknek a sorsa kuszán keresztezik egymást, egybefonódnak, majd végül kibogozhatatlanul összegabalyodnak egymással. Pedig nem akartak semmit a másiktól. Csak találkoztak, véletlenül. Egy olyan világban, ahonnan mindenki elmenekült már, akinek egy kis esze van. Abban a világban, amit mindannyian ismerünk. Ahol minden a realitás és a valóság között mozog. Ahol az embernek néha azért is meg kell küzdenie, hogy egyet lépni tudjon, vagy, hogy megigyon egy pohár vizet, vagy, hogy megtalálja a kijáratot a szobában. Máskor viszont magától felemelkedik a levegőbe, pillanatok alatt mérföldeket tesz meg futva, ismeretlen lényekkel száll harcba, megváltó szerelmi aktusokat él át, ráébred az igazságra, elfelejt mindent, süllyed, zuhan.
Az előadás egy kéthetes workshop keretében fog elkészülni. Elsődleges célja, hogy a színészek és a zenészek rátaláljanak egy közös zenei nyelvre. Hogyan tudnak egymás játékára improvizálni? Képes-e a zene megteremteni azt a színházi közeget, amelyben a színész könnyebben rátalál szándékainak kifejezésére? Mitől érezhetjük harmonikusnak és mitől disszonánsnak a színész és zenész találkozását? Mitől lesz egy zene szomorú vagy vidám? Nem tagozódunk be egyféle formanyelvbe. Megpróbáljuk kiüríteni fejünkből a színházesztétikai kategóriákat. Nem lesznek esztétikai tabuk. Törekszünk rá, hogy az előadás minden mozzanata a néző számára legizgalmasabb megoldást tárja fel, legyen az kis reál színészi jelenlét, nézők felé kitárulkozó nagyszabású ária, vagy performance jellegű, képzőművészeti megnyilvánulás. De a legfontosabb, hogy a világtól elzárva, a természettel és egymással folyamatos küzdelemben mégis jól érezzük magunkat a munkában.
A csapat külön erre a munkára lett összeválogatva. Többnyire a Kaposvári Egyetem színművész szakos diákjai és a Zeneakadémia jazz tanszakos hallgatói alkotják. Egy alkalmi társulat tanulmánya arról, miként lehet hatékonyan és önképző jelleggel csapatban együtt dolgozni.

Rendező, dramaturg: Kárpáti Pál
Színészek: Czakó Julcsi, Formán Bálint, Juhász István, Keresztény Tamás, Kurta Niké, Rainer Micsinyei Nóra, Sipos György
Zenészek: Ajtai Péter, Kerner Miklós, Komjáti Áron
Látvány: Kalmár Bence
Segítő: Fleischer Sára
A workshop ideje alatt Révész Bálint dokumentumfilmet forgat.


© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.