Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2014. szeptember 5.
Legyen minél több szerencsés találkozás

Szeptember 7-én 18 órai kezdettel látható a Karaván Művészeti Alapítvány színészeinek előadásában A show folytatódik című, legendás előadás. Nyári Oszkárt a színház és művészeti képzés alapítóját, vezetőjét, a darab íróját és rendezőjét kérdeztük.

- Mióta játsszátok ezt az előadást?


A darab előzményét Hétköznapi show – valahogy boldogulni címmel kezdtük játszani 2010-ben, majd 2011-ben sok kísérletezés után átdolgozva mutattuk be A show folytatódik címmel és azzal az alcímmel, hogy Egy 18 éves roma fiatalember viszontagságos bukdácsolása Budapesten. Azóta ebben a formában játsszuk az előadást, de a mai napig nem állt le a fejlődése. Amikor csak tehetjük, még mindig próbáljuk, mert izgalmas kihívást jelent számunkra.


- Hol helyeznéd el a repertoárotokban?

Főként gyermekelőadásaink voltak, és vannak jelenleg is. Színházként a 4-12 évesek igényes színházi élményhez juttatása volt az egyértelmű irány számunkra, hiszen gyermektársulatként indultunk. 2008-tól megjelentek a felnőtteknek szóló előadásaink is, például az Anconai szerelmesek szép karriert futott be Kaposváron. Aztán jött A show folytatódik és a Csongor és Tünde, a tizenéveseknek szóló beavató színházi előadásunk.

A show-ról eredetileg azt gondoltuk, hogy a felnőttek fogják majd nézni, de szinte minden előadás után felvetették a nézők, hogy középiskolás fiataloknak ezt nagyon fontos lenne játszani. Így egy ideje már kimondottan keressük annak lehetőségét, hogy fiatalok is lássák az előadást. És valóban tudják értékelni a fiatalok, valóban érdeklik őket a társadalmi problémák, hagyják magukat megszólítani. Ez nem csak egy roma fiatalember története, őket is érik a hétköznapi előítéletek fiatalként, vidékiként, nőként, esetleg nem túl jó anyagi helyzetük okán, vagy akár külső jegyeik alapján.

Tandíjmentes színészképző stúdiót működtetünk Budapesten és most már Kaposváron is. Ezzel olyan tehetséges gyerekeknek is szeretnénk lehetőséget biztosítani, akik rossz körülmények között élnek. Roma színházként határozott társadalmi missziót vallunk magunkénak. Mindig megtaláltuk a módját, hogy ez a misszió megnyilvánuljon minden egyes tevékenységünkben, szolgáltatásunkban, így előadásainkban is. A direkt módon való etnicizálást azonban általában kerültük, mert nem akarunk ráerőltetni az emberekre semmit, hanem inkább elgondolkodtatni, és elfogadtatni szeretnénk a közönségünket. A show folytatódik tehát különleges előadásunk ebből a szempontból. Meg sok más szempontból is. A bemutatásával nem kifejezetten egy művészi alkotást szerettünk volna létrehozni. Ez egy abszurd játék, ami beszélni mer egy olyan problémáról, amit sokáig szőnyeg alá volt szokás söpörni. Olyan nyelvet használunk, ami nem bűntudatot kelt, hanem elgondolkodtat.

- Honnan jön a történet?

Kardos Péter és Nyári Gábor Cigánylabirintus című szerepjáték könyve ötletéből indultunk ki. Ők egy családi háttér nélküli, gyermekotthonban felnőtt cigány fiatalembert tettek meg könyvük főhősévé. Ez a fiú szeretne boldog lenni, szeretne érvényesülni. A könyv az ő szerepébe helyezi az olvasót, az ő szemszögéből lehet próbálkozni ezzel az érvényesüléssel. 2010-ben egy néhány oldalas jelenetvázlattal kezdtük a próbákat. Ezt a jelenetvázlatot töltöttük meg az improvizatív próbák során élettel, új jelenetekkel, abszurd, ám mégis hétköznapinak mondható rasszizmussal, romagyűlölettel, sztorikkal, amik velünk estek meg. Sajnos a szerepjáték könyvben, mint rendező elvben rejlő lehetőségek a színpadra nem voltak átvihetők. A végeredmény egy interaktív reality show lett, amelyben a cigány srác a játékos, ő bukdácsol a vágyott boldogság felé. Ha a nézőket nem is bújtattuk a fiú szerepébe, bőven adunk módot rá, hogy empatikusak lehessenek, például azzal, hogy adott pontokon segítsék a fiút. Amikor pedig nehéz döntési helyzetbe kerül főhősünk, a nézők piros és zöld szavazólapokkal jelezhetik, hogy szerintük mi lenne a helyes. Az előadás után beszélgetésre invitáljuk a nézőket. Ha nem is megyünk át kibeszélő show-ba, ki lehet mondani a véleményeket az alkotók felé. Szeptember 7-én, az előadást követő beszélgetésen a 70 évvel ezelőtt Magyarországon történt tragikus események részeként végbement roma holokauszt, a pharrajimos ténye és annak részbeni megismertetése is téma lesz.


- Kik az alkotói?


Jelenlegi formájába én öntöttem a darab szövegét, de ahogy eddig is, folyamatosan alakul, él a kezünk alatt az anyag, s ebben az alkotó folyamatban a kezdetektől fontos szerepe volt a társulat nagy részének. Ezért ezt az előadást igazán a magunkénak érezzük. Meg kell említeni, hogy roma és nem roma színészek együtt játszanak ebben az előadásunkban is. Aki látta már, az nem azt figyelte, hogy Zsiga bácsit roma vagy nem roma színész játssza.

- Mi volt a Karaván alapgondolata az alakuláskor, és mit alakult azóta a koncepció?

Azért hívtam életre a Karaván Művészeti Alapítványt, hogy legyen egy olyan hely, ahol nem csak egy vagy két hétig tudok tehetséges cigánygyerekeket inspirálni, színészetre tanítani, hanem folyamatosan tudunk kollégáimmal együtt lehetőséget biztosítani minél több fiatal számára. Ez 2000-ben volt. Aztán hamar színházi műhellyé, majd színházzá lettünk, hiszen a Piccolo (ma Pince) Színházban ez talán nem is lehetett másképp. A színházból az óta kikerültünk, de színháznak megmaradtunk, már 400 előadásnál tartunk. A színészképző stúdió is működik, folyamatosan várja a tehetséges gyerekeket, fiatalokat. Sőt, idén egy tehetségkutatás után a kaposvári Csiky Gergely Színházban is elindítottuk a színészképző stúdiót. Tandíjmentesen, főleg olyan fiataloknak, akik egy színi tanoda tandíját nem tudnák megfizetni. A missziónk változatlan, ezt ma így fogalmazzuk meg: legyen minél több szerencsés találkozás cigányok és nem cigányok között. Mi ezért dolgozunk a színház és a tehetséggondozás területén.

- Mik a jövő évad tervei?

Öt színházzal koprodukcióban október 11-én 11.00 órakor mutatjuk be a Nemzeti Színház nagyszínpadán az EGEREK című zenés mesejátékot Tóth Géza rendezésében, amely Urbán Gyula Minden egér szereti a sajtot című műve alapján készül. A 2014-15-ös évadban a gyermekelőadás a Nemzeti Színház repertoárjában lesz megtekinthető. A darabbal természetesen komoly terveink vannak a koprodukcióban részt vevő színházakkal közösen. Ezek a Nemzeti és a Karaván mellett a Csokonai Nemzeti Színház, a Békéscsabai Jókai Színház, a Jászai Mari Színház, partnerünk pedig a Baross Imre Artistaképző Iskola. Az Egereket a Nemzeti után Debrecenben és Békéscsabán is be fogjuk mutatni. E mellett A show folytatódik-ot annyira aktuálisnak és fontos darabnak érezzük, hogy minél többet szeretnénk játszani a jövő évadban is. Érdekes módon az utóbbi évben vidéki színházaktól kapunk meghívásokat, pedig szívesen játszanánk újra Budapesten is. E két előadás mellett kisebb gyermekelőadások is szerepelnek a repertoárunkon. A jövő évben egyelőre egy bemutatót tervezünk. Spiró György: Prah című művét szeretnénk bemutatni a próbatermünkben, vagy ha úgy teszik Karaván Szobaszínházban, a Ráday utca 34-ben.

 

-bázispress-

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.