Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2018. június 9.
Michał Walczak - Jámbor József
A lányka és a pápa
Fordító: Borzon Daniel

Michal Walczak 1979 ben született, a varsói színházi Akadémián rendezést tanult. Darabjainak állandóan visszatérő témája a nemek csatája, annak minden kegyetlenségével és félreértéseken alapuló humorával együtt. Jelenleg öt tekintik generációja legtermékenyebb drámaírójának.

 

Az idősödő sorozatíró lakást vásárol, hogy összeköltözzön a pályakezdő színésznővel, akit nem válogatott be a sorozatába, de aki tőle terhes (a férfi legalábbis így tudja). Az új lakáshoz meglehetősen olcsón jut hozzá, mint hamarosan kiderül azért, mert korábban bordélyházként működött.

Több gyanús utalásból, majd egy előkerülő félkész regényből kiderül: a hely már korábban sem volt ismeretlen a férfi előtt. Egy régi szerelmi történet is előkerül, ám nem tudni, a valóság ihlette-e, vagy teljes egészében az alkotói képzelet. Egy dolog bizonyos: a kapcsolatuk újragondolásra, megváltásra vár. Önmaguk által. Külső segítség által. Akár a „Pápa” által.

A darabban szereplő „Pápa” enigmatikus figura, sajátos keveréke a keresztény egyházi legfőbb méltóságnak és egy utcán élő hajléktalannak. A pár élete és annak irodalmi reflexiói két külön dimenziót képeznek – de a férfi által írt sorozatba egyre-másra beszivárognak a párjával átélt mindennapok, annak konfliktusai, motívumai, elemei.

Ezen túl pedig titokban írt – és a nő által később leleplezett – regényének egzaltált nőalakja, Lujza, és szerelme, a titokzatos „Férfi” (többé-kevésbé a férfi alteregója) is megjelennek.

A lakás, ahová a pár beköltözik és ahová a gyermeküket várják az első pillanatokban betlehemi jászollá, a férfi és a nő a Szent Családdá válik, később viszont – mikor kiderül, hogy a lakás helyén egykor kupleráj állt – lelakott lakótelepi panellakássá egy lelketlen fővárosban. Ebből a lelki, morális labirintusból kell kijutniuk a főszereplőknek, hogy Józsefként és Máriaként ismét rátaláljanak az Új Betlehemre.

Szereposztás:

Andrea: Szoták Andrea

Péter: Erdei Péter

Ildikó: Tóth Nikolett Eszter

Ádám: Boros Ádám

Petra: Szűcs Petra

Neon-Szent (Andrea): Szoták Andrea

Lujza (Ildikó): Tóth Nikolett Eszter

Férfi (Ádám): Boros Ádám

Pápa (Péter): Erdei Péter

Faszi (Andrea): Szoták Andrea

József, sorozatíró (csak hangban): Jámbor József

 

Tér: Jámbor József                

Jelmez: Szűcs Petra

Rendező: Jámbor József

Előadás időpontja: 2018. Június 22. 18:30. Red Dwarf - kisszínpad

Y.EAST Fesztivál


© 2018. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu