Horváth Csaba az előadásról:

Az előadás során a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene, a tánc a szöveg szerves részévé válik. "Az igazi kihívást az jelentette, hogy hogyan tudunk egy klasszikus, veretes művet megszólaltatni a kortárs színház nyelvén." 

Fotó: Observer/Dóka Attila

Gyöngy Zsuzsa, Varga Krisztina, Horkay Barnabás

Részletek a megjelent kritikákból: 

 „Általános iskolás magolás-emlékből, teljesen váratlanul, gyönyörűséges hangzásélménnyé avanzsált Arany János csodálatos eposza.  Az igen sokoldalú szereplők nemcsak mozogják, játsszák a történetet,  de végig is mondják sorról-sorra.  És hogyan!!!  A beszédtechnikai hordalék ropogtatás, szóvégi erőltetés, túlzott artikuláció helyett természetesen, közvetlenül, az élő beszéd könnyedségével, nem adva azonban fel  az értelmezés, a tagolás pontosságát. /Akár hangjátékban is elmenne.../ „ (Fehér Elephant)

„A rendező főként az emberi testből építkezik, a zene és a tánc segítségével alkot, miközben a teljes mű elhangzik. A rendkívül kevés kellék segítségével is megelevenedik a táj minden zajával: látjuk a mezőt, a farkasokat, az éjjelt, amint „fekete ponyvából sátort von” az alvó Miklós felett. Találkozhatunk a Fortedance-ből már ismerős „keretes” résszel is: itt az ablakokat emelik le a vizsgázók, vagy „bújnak el” mögötte, miközben a néző, az ablaküveg segítségével mindent lát.” (Observer.hu)

Horváth Csaba formanyelvének találkozása a teljes klasszikus szöveggel szép teljesítmény, annál is inkább, mert a negyedéves fizikai színházi rendező-koreográfus osztály tökéletesen abszolválja a feladatot. A kortárs táncszínházi elemek használatával nemcsak konkrétan megjelenítik a Toldit, hanem az expresszív koreográfia és Dresch Mihály őrületes zenéje révén magasabb regiszterekbe emelik a művet. A tánc véletlenül sem lesz illusztráció, és a zene sem válik kísérőelemmé - ez a társművészetek egyenértékű, komplex találkozása. (Magyar Narancs)