Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2017. augusztus 13.
Szálinger Balázs: KÖZTÁRSASÁG

Hogyan lép valaki a zsarnokság útjára? Milyen motivációi vannak egy rettegett uralkodónak? És végül, milyen köztársaság lesz az övé? Ezekre a kérdésekre fókuszál Szálinger Balázs Köztársaság című drámája.

2017.08.18-19, 20.00 óra
Műemlék Rakétabázis

------------------

„Az előadás (…) iszonytató pontossággal kapja el azt a gátlástalan bírvágyat, ahogy a nagytehetségű Gaius Julius Caesar, a Római Köztársaság majdani első pontifex maximusa még fogságba esve sem inog meg – dehogy fél, sőt, ilyenkor érzi magát a helyzet magaslatán.” (Proics Lilla, revirzoronline.hu)


Az előadás alapjául szolgáló színdarab valós történelmi eseményből indul ki: a fiatal Julius Caesart kalózok ejtik fogságba, még mielőtt politikai pályára lépne. A fogságban töltött idő alatt komoly leckét kap életből és hatalomelméletből, amit később hidegen izzó bosszúvággyal fizet vissza. A Köztársaság szuggesztív költőiséggel jelenít meg globális problémákat, egy egyre fenyegetőbb krízishelyzetet, aztán pedig ebben a válságszituációban mutat meg több oldalról társadalmi viszonyrendszereket és a zsarnok emberi történetét. Azt, hogy hogyan sodorja el az ún. kisembert egy nagy volumenű történetformáló erő, milyen traumák és rajta kívül álló elemek határozzák meg életét. Hogyan kezd el mégis küzdeni, szeretni, végül pedig gyilkolni.

„Még egy ilyen nagyformátumú gyilkosnak is az emberi motivációi érdekeltek. Mitől lesz az, ami, milyen döntéseket hoz meg, mi ambicionálja, vagy a kisember hogyan lép arra az útra, hogy tömeggyilkos legyen, hogyan fogadja el, sőt választja és szolgálja a zsarnokságot.” Horváth Illés, librarius.hu)

 

Szereplők:


Hariszteász: GÁSPÁR Tibor
Gaius: TAKÁCS Géza
Arianész: PÁL András
Dadus: NAGY Mari
Miró: ÁGOSTON Péter
Marcus: GÉMES Antos
Sophia: HORGAS Ráhel
Cirrus: MÉSZÁROS András
Délea: LOVAS Emília
Tér: CSEH Renátó, CZIEGLER Balázs
Jelmez: GÁLVÖLGYI Anett, MIOVÁC Márton
Smink, maszk: IPACS Szilvi
Fény: KEHI Richárd
Hang: KEREKES András
A rendező munkatársa: KARDOS Tünde
Dramaturg: SEDIÁNSZKY Nóra
Produkciós vezető: KRÉKITS Péter

 

Az előadás kísérőprogramja:

POP-UP Kiállítás 

OTTHON
Itthon, haza, lakóhely, család, tulajdon, illetve az üresség, amit betölteni vágyunk, mind szinonímái az otthonnak. A csoportos kiállítás fotó-, film- és hanginstalláció által járja körül az ideát, a valamihez való tartozást és annak hiányát.


Alkotók:
Ausztrics Andrea I Fazekas Mihály I Flohr Zsuzsi I Chantal Meng I Szombat Éva I Esteban De La Torre I Varju Tóth Balázs
Kurátor:
Ausztics Andrea

---------------

JEGYINFORMÁCIÓ:
Teljes árú jegy: 2.500 Ft
Diák és nyugdíjas jegy: 1.500 Ft
Szakmai jegyet csak előzetes bejelentkezés alapján, diákjegyet diákigazolvány felmutatásával tudunk biztosítani

Jegyek megvásárolhatók
- online, a jegy.hu oldalán, és az ismert jegyirodákban:
https://www.jegy.hu/program/szalinger-balazs-koztarsasag-71701
https://www.jegy.hu/jegyirodak
- illetve az előadás napján a helyszínen.

JEGYELŐVÉTELI AKCIÓ!!!
A Köztársaság előadásokra augusztus 1-ig kedvezményesen 2200 és 1000 Ft-os áron rendelhetők jegyek itt: https://www.jegy.hu/prog…/szalinger-balazs-koztarsasag-71701
(Augusztus 1. után a jegyek ára: 2500, ill. 1500Ft.)

Pénztárnyitás az előadás előtt 1 órával. (Csak készpénzes fizetési lehetőség.)
Offline jegyrendelés és további információ:
E-mail: info@zsambekinfo.hu,
Telefon: 23/342-318; 30/243-6531
A megrendelt jegyek átvétele az előadás helyszínén, legkésőbb az előadás előtt fél órával!


HELYSZÍN:
Műemlék Rakétabázis - Zsámbék külterület, Őrsi hegy
GPS: N 47 33.421 E 18 42.035
A Bázis megközelíthető: Zsámbékot Szomor felé elhagyva, a Fejér megye tábla után jobbra.

A rendezvények előtt fél órával SZÍNHÁZI BUSZJÁRAT indul a Zsámbéki Művelődési Ház elől ( Etyeki utca 2. ) a Bázisra, majd az előadások után a Bázisról vissza Zsámbékra vagy Pátyra a Budapestre közlekedő helyközi járathoz.

A színházjegy ára a buszjegy árát nem tartalmazza. Buszjegy: 300/fő/menet
Utolsó helyközi járat indulása Zsámbékról: 22:30, péntek-szombat 23.40 Pátyról 23:00

Linkek

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.