Zsámbék immár hatodik éve kínál pályakezdő drámaíróknak bemutatkozási lehetőséget. Garaczi László, Toepler Zoltán, Filó Vera műveit már láthatta korábban a közönség Zsámbékon, idén Cserna-Szabó András drámáját ismerhettük meg.
Cserna-Szabó András nem pályakezdő szerző, ő novellaíróként lett a kortárs magyar irodalom része. Majd drámaírással kezdett kísérletezni. Első drámája a Vendel tragédiája került idén nyáron bemutatásra. A debreceni Csokonai Színház és a Zsámbéki Színházi Bázis közös produkcióját négy estén át lehetett látni Zsámbékon. (Az ősbemutatót megelőzően a szöveggel a közönség már találkozhatott, 2003-ban a Vidám Színpadon rendezett felolvasószínházi esték keretében.)
A régi rakétasiló lett az előadás helyszíne. A "betonépítmény" mindkét termét felhasználták a darabhoz, még a siló mögötti bokros, kitaposott térre is kivezették a közönséget, egyik teremből a másikba, a siló minden ajtaján ki-be járkáló színészek hamar egy dinamikus előadást teremtettek.
Egy novellaíró készülő novellájának főhőse, Vendel, szobafestő és hűtlenkedő férj szerzőjével közösen írja a történetet: ötletekkel látja el alkotóját, elképzelései vannak, de mégsem tetszik neki a rá váró "szerep". Kedvetlenül és cinikusan próbálja tudomásul venni helyzetét, ám mégis fellázad alkotója ellen. Ő nem akar szobafestő lenni. Nem akar hűtlen férj lenni. Ráadásul még a dühös felesége kádba is fojtja. Mindezek után szerzője magára hagyja. Megadja neki a döntés szabadságát. Maga rendelkezhet önmaga felett. Vendel nem tud mit kezdeni a hirtelen jött szabadsággal, a nagymellű Bucival, a pultoslánnyal, a sok sörrel, sem a temetőben, Lajossal, a Forma-1 rajongó karosszéria lakatossal, az idegesítő sírszomszédjával.
Miről is szól Cserna-Szabó drámája? Az előadást akaratlanul is három részre osztottam. Az első szakaszban úgy tűnt, mintha a Cserna-Szabó eljátszana magában azzal a gondolattal, hogy mi történne akkor, ha hősei valóban létező figurák lennének, saját akarattal, döntési szabadsággal, független léttel. Mi lenne ha egyszer csak megmakacsolnák magukat figurái és kilépnének a történetből. Ha egyszer csak elveszítené irányítását a szereplők felett. Az elején az írói lét, íróvá válás nehézségeit értelmezi, humorral és öniróniával fűszerezve. Mitől lesz valaki író, tehetséges író… Cserna-Szabó a műben itt van jelen talán a legerősebben. De a történet nem marad ennyiben. Vendel nem tud mit kezdeni szabadságával. Egyértelműen Madách művére, Az ember tragédiájára kísértetiesen emlékeztető vonalon indulunk Vendellel tovább. Vendel szerzője, mint Lucifer a madách-i műben magára hagyja a kíváncsi, önálló létre vágyó, a lét értelmét kutató, és érteni vágyó Vendelt, aki kikerülve az irányító, teremtő kéz alól, elveszíti önmagát és céltalanul, örömtelenül sodródik tovább a vízbefulladást követő halálban. De Vendel csalódik, nem olyan egyszerű mint gondolta. Felelőtlen sörözés, csajozás… nem tudja élvezni. Vendelt a halálban más jellegű problémák foglalkoztatják. Egyik helyszínről a másikba sodródik, sehol nem lel nyugalomra. Mint Ádám Madách művében.
A fürdőkád után a kocsma, a temető, majd a londoni Hampton Court kastély következik, és az éticsiga-fejű farkas, aki egy idegen dimenzióból érkezett.
A szerző az általam elkülönített harmadik szakaszban lép vissza a történetbe. Vendel a temetőbe kerül, felesége siratja, szomszédja Lajos pedig szóval tartja. Ezután kezdődik el valami zűrzavaros végkifejlet. Madách-i műhöz hasonlóan változnak itt is a "színek", az élet-halálfázisok. A temetőből Vendelt a szerző a szellemi világba viszi, ahol VIII. Henrik egyik felesége, Catherine Howard szellemeként vár meghatározhatatlan ideig az írói könyörületre. Ez már a lét–nem lét kérdésének kissé csavart, túlfantáziált megoldása?
Az előadás a férfiaknak kínál igazi szerepformálásra lehetőséget.
A tér adottságai ötletes megoldásokra ösztönözték az előadás rendezőjét, Jámbor Józsefet. A jelenetváltást minimális díszletekkel oldották meg, a helyszínváltozás valóban helyszínváltást jelentett, ugyanis a közönség követte a történetet a különböző helyszínekre. A legötletesebb: Vendel és sírszomszédja Lajos beszélgetése a temetőben. A rakétasiló mögötti területre terelt közönség Vendelékkel együtt eltemetve érezhette magát, ugyanis a siló teteje vált a föld felszínévé, és a föld mélyét, a siló mögötti tér jelentette, ezzel a sírok mélyére vezetve a nézőt.