Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2014. július 18.
A jól vagy rosszul használt emberi tudás érdekel

Tíz napja felköltözött a Bázisra a Pulcinella hangárba egy titokzatos zenei műhely: Mózes Zoltán (Napokon, Soulbeakers), Porteleki Áron (Dorota, Poros), Kiss Krisztián (Tordas Trió, Terra Profonda), Makkai Dániel (Dorota, Gamelán) és Vincenzo Lo Buglio ( Terra Profonda). A műhely vezetője Debreczeni Márton (ex Kompánia, Artus) nyilatkozott a műhelytitkokról.

- Milyen célból jött össze az Artus Zenei Műhely?

Az Artus következő, szeptember 10-i bemutatójára készülünk. Mivel alapvetően zenészek alkotják a színpadi brigádot, azt a zenei szövetet kezdjük el itt kidolgozni, ami az előadás nyelvezetének és ennek a csapatnak is a sajátja. Fontos, hogy ebből a társaságból szülessen meg a zene és részben az akciók is. Az előadás munkacíme: Szeméttelepi bábopera.

- A témája a zenéből jön?

Nem. A Daidalosz mítosz vonalán indultunk el. A Daidalosz és Ikarosz című kétmondatos történetet mindenki ismeri, na, ebből minket a Daidalosz vonal érdekel. Ikarosz nem a főszereplője, őt a romantika találta fel. Daidalosznak Görögországban elég komoly kultusza volt, ünnepelt zseni volt, ezzel szemben Ikarosz egy volt a bedőlt kísérletek közül, bár tragikus veszteség. Minket a jól vagy rosszul használt emberi tudás érdekel, az istenkísértő nagyravágyás, amit mégis termékenynek látunk és van egy másik vonulat is, a repülés, mint a nagyravágyó emberi álmok egyike és ennek a külső, meg a belső vonatkozásai. Ami szövegként végig velünk van, az Pilinszky Egyenes labirintusa.

- Hogyan építetted fel a műhelyt?

Nem teljesen én válogattam a csapatot, inkább a csapat találta meg egymást. Kiss Krisztiánnal dolgoztam együtt márciusban, a Sine loco című bemutatónkon. Molnár Csaba táncossal volt egy duójuk ez. Nagyon jó találkozás volt és elképesztően sok közös pontot találtunk zenei gondolkodásban is. Ő régóta együtt dolgozik az Áronnal (Porteleki) és olyan zenésztársakból fűződött össze ez a mostani csapat, akik ismerik egymást, de ilyen formában még nem játszottak együtt. Ez egy szabad zenei folyamat most, nyilván rengeteg színnel és kitekintéssel.

- A hangszereiteken kívül mit tudtok használni a Bázisról?

Zsámbékot található tárgyak kapcsán eléggé lepusztította az idő és a jövő-menő társulatok. Mindenki elvitt valami kabalát, de, amit találtunk azt beépítettük. Akusztikailag is vannak korlátaink persze. Az első héten azzal foglalkoztunk, hogy milyen elvek mentén tudunk egy olyan belső partitúrát kialakítani, ami követi a saját magunk által összerakott történetet. Nem elmeséli, hanem próbálja a zene felől megragadni.

- Mit fogunk hallani pénteken?

Ez egy záró koncert lesz. Egy órás műsor abból, ami az elmúlt napok improvizációiból összeállt. Néhány akcióval, performatív elemmel fűszerezve.

- Mikben veszel még részt ősztől?

Az Artussal játsszuk továbbra is a Promenádot a városi sorsturizmus, az Ulysses nappaliját, egy régi előadást a Szizsifusz reggelijét és a Sutrának a budapesti bemutatójára készülünk.

- Már régen dolgoztál a Bázison. Milyen volt most a találkozás?

Négy éve jártam itt és a Sziszifusz reggelijét kezdtük el a Virággal (Virág Melinda koreográfus), a Volhovban. Nagyon vágytam ide vissza, úgyhogy nekem egy ilyen helyzetre, amikor az együttlétnek az energiájára van szükség, meg arra a koncentrációra, amiből tényleg saját dolog tud születni, több, mint ideális hely. Még a jelenlegi gazdasági körülmények között is.

 

-bázispress-

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.