JJ: Debrecenből érkeztem, jelesül a Csokonai Színházból, ahol szerződtetett színészként idestova a 25 évadomat taposom, de még régebb óta játszom ott. Az ezredforduló környékén egy szerencsés szerencsétlen fordulat úgy hozta, hogy Tóth Jocót a Csányi épp akkor rúgta ki a Bárkából, Czeizel Gabi pedig ugyanazzal a lendülettel meghívta hozzánk egy főszerepre Darvasi Laci Argentína című darabjába, melyben történetesen én is játszottam, s melynek próbái és előadásai után este és éjszaka Jocónak észak-déli, illetve kelet-nyugati tengelyű kocsmatúrákat szerveztünk debreceni barátainkkal. s ezek alatt addigi enyhe „szia-szia” ismeretségünk barátsággá mélyült. Én már addig is rendeztem, mind a színházban, mind a nyári játszóhelyen – a debreceni városháza udvarán – és épp kezdett tele lenni a hócipőm a szűkös anyagiakkal, a produkciók sajtóbéli szakmai visszhangtalanságával, és kezdtem tekintgetni országosabb fókuszú játszóhelyek felé. Épp akkortájt jutott kezembe Garaczi Laci legújabb darabja a Csodálatos Vadállatok, melyet mindenképpen szerettem volna megrendezni. Jocónak megmutattam, neki is tetszett,

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Szöllősi Zoltán Szoták Andrea (Csodálatos vadállatok)

Laci engedélyt adott rá, sikerült egy sikeres pályázatot írnom a Soros Alapítványhoz és az NKA-hoz (mint utóbb megtudtam, itt azt mondták, annyira jó volt a pályázat, hogy nem lehetett nem támogatni), már csak játszóhelyet kellett találni. Elkezdtem telefonálgatni. Az első helyről, akiket felhívtam, egy nagy múltú nyári játszóhelyről rövid úton, és nem is túl kedvesen elhajtottak (a színház vezetőjével való kapcsolatunk azóta már baráti, de elhajtani azóta is elhajt, some things never change), másodiknak –szerencsére – Mátyás Irént hívtam fel, akinek nagyon tetszett az ötlet, és befogadott minket. A produkcióhoz csatlakozott Molnár Era, egykori kolléganőm, kiváló színésznő és Szoták Andi, egykori tanítványom, azon kívül Szőllősi Zoli, szolnoki színész és Kovalcsik Anikó jelmeztervező, és 2001 nyarán meg tudtuk szolgálni a belénk vetett bizalmat, mert a Csodálatos Vadállatok nagyot durrant. Három évig játszottuk – évközben, a Merlinben is, mert Jordán Tamás befogadta, és  a Kritikusok Díján is volt, aki jelölte a legjobb előadásra. No, hát így pottyantam ide.

Mindegyik. A legemlékezetesebb mindenképp a már említett Csodálatos Vadállatok volt. Én nagyon szerettem a következő évben Keresztes Tomi  főszereplésével bemutatott Toepler Zoltán-darabot, a Toepler, Platon, Garaczit is, de nemcsak én, a közönség nagy része is, egyik híres filmrendező ismerősöm évekkel később is emlegette, milyen jó volt, milyen nagy hatást gyakorolt rá az előadás.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Szoták Andrea (Szobalánynak Londonban)

 A 2003-ban bemutatott Filó Vera-opusz, a Szobalánynak, Londonba Szoták Andi főszereplésével, az egyik büszkeségem. Zsámbék hat különböző helyszínén játszódott a darab (Művház, Török-kút, Katedrális, Templárius-bejárat, Apáca-kert, egy szobrász barátunk kertje) melyek között egy busz szállította a nézőket, és a buszon ugyanúgy zajlottak az előadás további jelenetei. Az egyik kedvencem az volt, amikor a „Néger nő”-szerepet játszó színésznő zenélni kezdett, a busz pedig minden utcasarkon felvett egy-egy újabb színészt, újabb hangszerekkel, akik újabb szólamként csatlakoztak a dallamhoz. Irén sokat emlegette azt a pillanatot, amikor én – az ő visszaemlékezése szerint – fura somolygással bejelentettem, hogy kéne egy busz. Ő meg szerzett egyet.

 A 2004-ben bemutatott Hamlet, címszerepben a feledhetetlen zsenivel, a tragikus sorsú Bertók Lajossal, szintén emlékezetes, az azóta sajnos, már szintén elhunyt Molnár Gál Péter elragadtatott sorokban emelte mennybe az előadást.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Bíró József Bertók Lajos

2005-ben a fiatal lengyel drámaíró, Krzysztof Bizio Beszélgessünk életről-és halálról című darabját játszottuk, aminek akkora sikere volt, hogy a veszprémi színház akkori igazgatója meghívta a produkciót, hogy több alkalommal játsszuk náluk (Sajnos, ez aztán egyeztetési okok miatt mégsem jött létre.)

2006-ban a debreceni Csokonai Színházzal közösen mutattuk be Cserna-Szabó András A Vendel tragédiája című opuszát, szintén nagy sikerrel, 2007-ben pedig Peer Krisztián OLd Death, avagy én se téged című darabját, mely előadásunk később – felolvasó változatban – olyan nagy hatást tett az egyik szervező- népművelőre, hogy pár évvel később külön EU-s színházi tábort szervezett az előadás köré Turistvándiban, ahol olyan nagyszerű előadókat tudtunk meghívni, mint Duró Győző, Bodó Viktor és a KOMA csapata.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Tóth József Keresztes Tamás (Toepler, Platon, Garaczi)

Ezután következett 2008-ban a Medve(gy), Sultz Sanyi darabja, melyet, ha jól emlékszem, az egyik legjobb rendezésemnek tartottál, de sajnos az osztatlan közönségsikeren, és a Vörösmarty gimisek adorációján nem túl sok visszhangja volt a produkciónak.

2009-ben két általam fordított Misima Jukio-darab jött, a Barátom, Hitler és a Szuzaku-ház bukása. Ezek a Színművészeti Egyetem Doktori Iskoláján írt disszertációmhoz készültek. (Azóta sikeresen ledoktoráltam.)

2010-ben mutattuk be a Sztrugackij fivérek és Tarkovszkij  Sztalker-ét amelyet azóta is minden évben játszunk – mint megtudtuk sokan szeretik, és szenzációsnak tartják.

2011-ben Németh Ákos Deviancia c. művére kaptunk támogatást a Katona-pályázat által. Az előadásból úgy tűnik, filmváltozatot is készíthetünk a későbbiekben.

2012-ben volt egy meglehetősen megosztó Alighieri Dante: Isteni Színjáték-adaptációnk – nemrég kaptunk támogatást az újrajátszására, 2012 augusztusában pedig a turistvándi-kurzus tehetséges növendékeivel bemutattuk Németh Ákos : Webáruház című opuszát, nagy sikerrel.

Ebben az évben pedig, mint látod, még egy Németh Ákos.

 

Németh Ákos véleményem szerint méltatlanul kezelt nagyja a kortárs magyar drámának. Feldobták, leejtették, sós vízbe tették, onnan is kivették, s mindezt végig méltatlanul. Nagyon sok darabjában játszottam, és sokat rendeztem is. Imádom a szövegeit. Felötlött bennem, hogy tök jó lenne egy olyan előadás, amelyben ezek ez általam kedvelt szövegek együtt lennének. És lőn. Az író egyetértett, mi több, közreműködött.

Ákos művei, úgy érzem – és most azt idézem, amit neki mondtam, és ami nagyon tetszett neki –, egy párhuzamos univerzumban játszódnak, ami ugyanolyan szennyes és mocskos, mint a miénk, csak a benne élő figurák valahogy sokkal pontosabban fogalmaznak, mint mi, sokkal keményebben, sokkal kevesebb képmutatással és önsajnálattal. A prózasorok itt-ott valami dühös, kemény lírában csengenek, sőt, inkább csattannak össze, de csak mintegy önkéntelenül. Nincs erőltetve. Fekete-fehérben képzelem el ezt az univerzumot, ha egyszer filmet rendeznék (fogok) belőle, kihagynám a színeket. Nekem szimpatikus ez a világ. Aki aljas, kimondja, hogy aljas, aki béna, kimondja, hogy béna, és így tovább. A figurák problémái ezen a kőkeményen felismert identitáson túl helyezkednek el. Hát ezért.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Jelenet Sztalker című előadásból

JJ:Pályám során három színész-zsenivel (egyik még életben van) és két rendező-zsenivel volt alkalmam együtt dolgozni. Ez utóbbiak közül az egyikük, Vlad Trojckij szemlélete és filozófiája érezhető az előadáson. Nálunk őt nem nagyon szereti a kritika, de ezen nem is csodálkozom, mert idehaza úgy kétszáz éve a németes színházeszmény – hogy úgy fogalmazzak – dúl, és semmi, ami ezen a szűkkeblű univerzumon kívül esik, nem él meg huzamosabb ideig ezen a magyar színházi ugaron. Azt, hogy Ákos szövegeit szeretem, már írtam, a játék jellegét illetően pedig Vlad inspirált.

 Ő ismertetett meg azzal a végtelen szabadsággal, amit a színház nyújtani tud és amivel – ha a szabályszerűségeit felismeri az ember – végtelen dimenziókat lehet meghódítani. Ezt akartam átadni a színészeknek, Tóth Jocónak, Szinovál Gyuszinak, Simó Krisznek, és szerencsém volt, hogy Szoták Andi már ismerte ezt, mert már dolgozott a Vladdal az Anna Kareninában (Bárka). Magyarországon persze ez a stíl nem tud népszerű lenni, mert itt szellemi tereken is hitbizományokban gondolkoznak, mindegyiknek van egy ura, és azelőtt fejet kell hajtani.

 A Definíció nincs lerendelkezve, semmi sem kötött, egyfajta „színházi dzsessz”, nyugodtan lehet behozni új kellékeket, jelmezeket, díszletelemeket, és az előadás még egyszer biztosan nem fog ugyanúgy lezajlani.

Van zenénk, Weber Kristóf szerezte, zseniális, de nincs meghatározva, hol szólal meg, a színészek akkor adják be, és azt a számot, amit, és amikor úgy érzik, passzol az ő, vagy a kollégájuk jelenetéhez. A zeneszerző nagyon örült, amikor a próbán látta, hogy mi – amint mondta – „a halott gépzenét élő módon” használjuk, bekapcsoljuk, kikapcsoljuk, fel, vagy lekeverjük, vagy csak egyszerűen abbahagyjuk. A fényt is a színészek kezelik, aktuális lelki- és szellemi állapotuknak megfelelően.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Szoták Andrea Tóth József (Definíció)

 A munka során főleg a szöveggel foglalkoztunk sokat, de azzal is úgy, hogy kiadja azt a laza pszeudo-történetet, ami ránézésre koherensnek látszik, de végül is különböző figurák különböző történeteinek a darabkáiból áll. A színészek nyugodtan tehettek hozzá a szöveghez és vehettek el belőle. Van, ahol az egyik szereplő a saját maga által írt monológot mondja, stb.

 

- Mik a vízióid a Bázis jövőjéről?
JJ: Hát, juszt se fogok reménytelenkedni. Eddig is csak az imádság és a Jóisten tartotta fenn ezt a „kis édenkertet” (a kifejezés a Zsámbékon a portási és műszaki főnöki feladatokat ellátó Ábrahám Gyuritól van) meg akik hisznek ebben a helyben, és tudom, hogy ezek ezután is fent fogják tartani. Zsámbék önmagában csoda, hogy létezik, és az is csoda, hogy Magyarországon a mindenkori döntéshozók közül senki nem ismeri fel, mekkora kincs, amire büszkék lehetünk, sőt, amivel még büszkélkedhetnénk is. Mátyás Irént persze lehetetlennek tűnik pótolni (nem is lehet), az ő helyére csak olyasvalaki állhat, aki ugyanúgy képes állni a nemtelen támadásokat minden korszakban, ugyanúgy az életét adni az egészért. Mégis, majd lesz valahogy.