- A király mulat című előadáshoz Victor Hugo drámáját és Verdi: Rigoletto című operájának librettóját vettétek alapul. Milyen változtatások vannak az eredeti művekhez képest?

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Kárpáti Pál : - Victor Hugo drámáját gondoltuk újra, átdramatizálva, idősűrítéssel, szerepösszevonásokkal. Hat szereplő lett a több, mint húszból és egy este alatt játszódik a történet.

- Hárman dolgozatotok együtt (Fekete Ádám, Kárpáti Pál, Zsigó Anna) a dramaturgián. Hogyan működött a közös munka?

Zsigó Anna: -Nagyon jól ment. A gondolkodás közösen zajlott. Az írás először egyénileg, utána pedig közösen történt. Tulajdonképpen a munka közben alakult ki, hogy ki milyen irányba fog dolgozni a darabon és ki milyen részekkel foglalkozik inkább. Számomra iszonyatosan szimpatikus volt az a módszer, ahogy dolgoztunk, mert egészen sokáig nem törekedtünk arra, hogy a teljes egészt tekintsük. Tehát az eredeti drámát és az opera librettóját, amennyire csak lehetett, szétbontottuk, darabjaira szedtük és ezért lehetett az, hogy végül aztán az eredeti történethez visszatérve, de teljesen más hangsúlyokkal szülessen meg egy új történet.

- Vitatkoztatok a munka során?

K.P.: - Én voltam a főnök, úgyhogy valamennyire kordában tartottam. Amikor írtunk, akkor voltak véleménykülönbségek, de egyébként nagyon jó munka volt, intenzív beszélgetésekkel. Egy éven keresztül rendszeresen megbeszéléseket tartottunk és a próbafolyamat előtt háromszor találkoztunk a színészekkel . Ők is erőteljesen beleszóltak a szöveg alakulásába.

Czakó Julianna: -Még mindig dúsul a szöveg. ahogy haladunk előre. Ha jönnek jó ötletek, Palkóék hagyják, hogy azok benne maradjanak. Időnként másként gondolkodunk helyzetekről és ők nagyon nyitottak az ötleteinkre. Nagy kihívás ezt a szöveget megemészteni, magunkévá tenni. Igaz, nem az egész klasszikus, sok minden át lett írva, de Gilda szerepe majdnem végig az. Gilda szeret a Victor Hugo drámából idézni. Ez a szöveg, ha csak a költészeténél ragadjuk meg, nagyon általánossá, egysíkúvá válhat.

- Hogyan választottad ki a szereplőket?

K.P.: - Azokkal az emberekkel dolgozom, akikkel eddig is. Itt Zsámbékon mindenki volt már, kivéve Kocsis Palit. Nagyon szeretem őket, mint színészeket. Személyes dolog is, jóban vagyunk, és nem tud csak szakmai alapokra helyeződni a munka.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Kárpáti Pál

- Mikor játszódik a történet?

K.P.: - Ebben az előadásban nincs meghatározva a kor. Rengeteg utalás van, játszódhat a reneszánszban, Victor Hugo korában, de most is. Ezzel eléggé könnyedén bántunk és onnantól kezdtük el szeretni a dolgot, hogy már nem foglalkoztunk ezzel a kérdéssel. Fontos, hogy a színpadon játszódik ma és ma nézik a nézők. De nem jelenti azt, hogy ez egy nagyon aktualizált történet. Az a fontos, ahogy a nézők gondolkodnak róla.

- Az előadás alcíme vidám sorstragédia. Mitől lesz vidám?

Lábodi Ádám: - Talán miattunk. Palkó írt nekünk egy levelet, mielőtt leköltöztünk Zsámbékra. Ebben azt írta, hogy szeretné, ha kellemesen telne ez az egy hónap, mert szerinte tragédiát csak jó hangulatban lehet színre vinni. Másrészt a vidámság azokból a szövegpoénokból fakadhat, amit közben belerakunk. Nagyon remélem, hogy fognak nevetni a nézők és nemcsak döbbent csend lesz. Maguk a karakterek is elég viccesek tudnak lenni, főleg a Maddalena- Ceprano-Sparafucile hármas. Rigoletto is sokszor, bár őt inkább sajnáljuk.

K.P.: - Nemcsak a néző megítélése szempontjából vidám. Ezek az emberek alapvetően optimista szemlélettel nézik a világot, jól akarják érezni magukat, vidáman állnak a dolgokhoz, csak éppen ez nem sikerül…

Cz. J.: - …a király miatt, aki mulat. Nélkülözhetetlen, hogy mindig jó hangulat legyen. A király folyamatosan ebbe pörgeti bele az összes helyzetet.

L.Á: - Ettől érzik rosszabbul magukat az emberek, de ugyanakkor ez mulatságos is lehet.

Zs.A.: - Érdekes, ahogy a „vidám” és „sors” szavakat egymás mellé tesszük. Vannak emberek, akik vidámak és így szemlélik a világot, de van egy sorsuk, ami miatt tragédiába fordul az életük. Talán ez is egyfajta magyarázat.

- Megjelenik a képmutatás a szereplők viselkedésében?

K.P.: - Nem az udvartartáson van a hangsúly. Látjuk Rigolettot és a királyt az udvarban. Gildával találkozunk otthon, elzárva a világtól. Ceprano úr szerepét felnagyítottuk. Ő azt tervezi, hogy feleségül veszi Maddalena kisasszonyt. A pár a királyhoz érkezik a házassághoz szükséges áldásért. A nép gyermekeként megjelenő szereplők nem képmutatók, inkább naívak. Akik magukról elképzelhetik, hogy képmutatók, esetleg talpnyalók, esetleg forradalmárok – azok a nézők.

- Az előadás ismertetőjében egy mulatságra, lakomára invitáljátok a nézőket.

K.P.: -A nézőknek fel lesz kínálva az, hogy beleéljék magukat abba, hogy követik a királyt ezen az estén, de…

L.Á.: - …de ez nagyjából olyan formában lesz, mint általában a színházi előadásokon. Beül a néző és megteheti, hogy menjen a történettel, átélje a színészekkel együtt. De nem lesz macerálva a közönség.

Cz.J.: - Nem kell döntéseket hozniuk.

K.P.: - Én erről másként gondolkozom. A végén el kell dönteniük, hova tartoznak. Közben is, amikor a színész kiszól a közönségnek. Kérdéseket vet fel, s a néző már abban a pillanatban választ adhat magának és talán elgondolkodik, hogyan vesz részt a társadalom működésében. Mi erről nem döntünk.

- Ti zenészek összeszokott csapatot alkottok, hiszen három éve minden előadásban benne vagytok. Most mennyire volt lehetőség improvizációra?

Szabó-Sipos Ágoston: - Mivel hármunknak egy operát, szimfonikus zenekari hangszereléssel kell eljátszanunk, kerestük a lehetőségeket, de most a dallamokkal és a darabokkal nem nagyon improvizálunk. Vannak viszont olyan részek, amikor nem az operát játszuk, hanem saját témákat. Sokszor van zenei kulissza is, amikor igazán mintha ott sem lennénk. A darabba átemeltünk a régi szövegekből és ezeket nem igazán lehet hétköznapi módon elmondani. Ilyenkor a zene mondja el a történetet.

Cz. J.: - Azzal is kísérletezünk, hogyan tud az opera és a próza, a zene és a szöveg egy szövetet alkotni.

Zs.A.:- Amit a Palkó említett: azokat a kérdés felvetéseket, amelyek direkt általunk nincsenek megválaszolva, borzasztóan segíti a zene. Ellenpontokat képezhet, ami azt eredményezi, hogy eldönthetetlen maradjon a kérdés.

Sz-S Á: - Nagyon nehéz a feladatunk, mert végig ott kell lennünk. Maga a zenészek jelenléte is kérdéses. Nem lehet eldönteni, hogy szerepelnek-e, szereplők-e. Már a régebbi előadásokban is meg volt az a gyakorlat, hogy iszonyatosan kellett figyelnünk arra, ami a színpadon történik és arra reagálni vagy sem, esetleg ellene menni. Ebből a szempontból nagyon sok improvizációs lehetőségünk van.

L.Á.: - De ez is jó. Nem egy hagyományos színpadon játszódnak az események, hanem egy betonkockában, ahol nincsenek járások, nincsenek takarások. Nem lehet megoldani, hogy a zenészek lent legyenek az árokban. Igazából, ahogy mi viszonyulunk a nézőkhöz, az határozza meg az ő jelenlétüket. Amikor fontosnak tartjuk, hogy rájuk nézzünk, akkor ott vannak. Amikor nem nézünk rájuk, akkor nincsenek ott, de akkor egy atmoszférát teremtenek.

K.P.: - Tavaly azzal játszottunk, hogy a színészek és a zenészek egyenértékű alkotókká váltak. Egy színészhez tartozott egy zenész, ami nem feltétlenül derült ki a nézők számára, de ők ebbe bele tudtak kapaszkodni. Kölcsönösen segítették vagy megnehezítették egymás helyzetét. Most ez inkább a dramaturgiára van rávetítve. A zenészeknek nagyon komplex feladatuk van. Mindent ők csinálnak, még a díszletet is ők mozgatják. Mégis a legfontosabb feladatuk, hogy játszanak.

Egger Géza: - Palkó rendezői koncepciójának egyik legmeghatározóbb eleme a zenekar. Én csak a Carmen óta kísérem figyelemmel, ami itt zajlik. Úgy gondolom, mindegyik darabban teljesen más szerepe volt a zenekarnak és az évek során mintha egyre beljebb kerülnének a történetbe. A Carmenben, ahol egy kocsmában játszódott a történet, ott a zenekar része volt az előadásnak. Tavaly már szereplők voltak. Most meg olyan, mintha ők mesélnék a történetet.

- Milyen lesz az előadás díszlete?

K.P.: - A klasszicista színházi díszlet kicsinyített mását raktuk fel. Kerekeken gurul, zörög, hangokat ad ki. Mindez egy rakétasilóban van elhelyezve, ezért kicsit millitáris hangulatot teremt. Az előadás díszlettervezője Kalmár Bence, vele dolgozom évek óta.  Bence rendkívül érzékenyen belelát abba, hogy mire van szüksége ennek az előadásnak. Egyszer csak ott van egy olyan tér, ami képes működtetni saját magát. Már készre gyártottuk a díszletet, mire megérkeztek a színészek. Bence néha lejön és ad egy-egy ötletet. Utána látjuk, hogy milyen jó az új térben próbálni. Ő szokta világosítani az előadásainkat és most derítést fog használni, tehát a falról visszaverődő fények fogják csak megvilágítani a játékteret. Mivel betonsilóban játszunk, ezt meg lehet tenni. A hagyományos színházban lehet, hogy nem működne.

-Az eddigi előadásitokban mindig a mai korra jellemző ruhákat viseltek a szereplők. Most jelmeztervezőtök is van.

K.P.: - A jelmezeket Veronika Keresztesová készíti, aki a szlovák művészeti egyetemre jár. Az eddigi előadásokban a saját ruhatárukból öltöztek a színészek. Most van először, hogy előre eltervezett, elkészített, megvarrt jelmezekben lesznek. A jelmezben az anyaghasználat az, ami érdekes és a reneszánszra jellemző motívumok is megjelennek. Más anyagokba öltöznek az udvari szereplők és másba a nép egyszerű gyermekei.

- Mennyiben tér el a zsámbéki munka a főiskolai, színházi gyakorlatoktól?

L.Á.: - Azért jó a darabválasztás, mert a főiskolán sokfélét játszottunk, de ilyen szerepekkel még nem találkoztunk. Biztos vagyok benne, hogy mindenkinek nagyon nehéz dolga van, de itt bőven van lehetőség gondolkodni a saját szerepen. Eleve az, hogy opera. Én nagyon szenvedek vele. Még most sem tudom, milyen hangnemben fognak szólni azok a dalok, amiket énekelek. Ezek nem kuplék, amiket nyugodtan lehet transzponálgatni. Előfordult, hogy megnéztünk egy áriát a saját helyén, majd lejjebb vittük egy hanggal vagy egy oktávval. Sokszor egyszerűen az értelme veszik el az egésznek. Nagy a felelősség.

Fotó: theater.hu - Ilovszky Béla

Czakó Julianna, Lábodi Ádám

Cz. J.: Mi nem vagyunk operaénekesek. Mégis próbálkozunk. Szeretnénk, ha a nézőknek is átjönne, de nagyon át kell gondolni a változtatásokat.

E.G.:- Csizmás András, az egyik zenészünk mondta tavaly, hogy „Ami nem megy, azt erőltetni kell.”

Sz-S Á: - Szerintem ez is segít a színházi részének. Ha az ember nem tudja kiénekelni fönt, az is jelent valamit, ha egy oktávval lejjebb énekli, az is jelent valamit. Ezzel lehet játszani. Lehet transzponálni is, ha van értelme. Izgalmas, hogyan énekeljen az ember, mert nem kell feltétlenül operásan énekelni, de valamikor meg úgy kell.

-A kritikusok tavaly szétszedtek benneteket.

K.P.: - Szeretném, ha pozitívabban állnának hozzánk. Legyenek nyitottak, hiszen mi is azok vagyunk az észrevételeikre. Nagyon várom őket egyébként. Remélem, idén nekik is bizonyítani tudunk.