- Zsámbékon nem ez az első színházi rendezésed és színészként is többször léptél már fel itt. Milyen élményeid, tapasztalataid vannak a városról?

- Pozitívak, mert mindig a nyárhoz, a színházhoz kapcsolódik. Ide azt hoztuk, azon dolgozhattunk, ami igazán érdekelt bennünket. Nem véletlen, hogy a mostani előadásunk is Zsámbékhoz kötődik, annak múltjához, történetéhez.

- Az előadás koprodukcióban készül. Kik vesznek részt benne?

- A Zsámbéki Színházi Bázis és a dunaszerdahelyi Epopteia Színházi Műhely együttműködése. Sajnos a színházakat sújtó, anyagi forrásokat megnyirbáló intézkedések erre a produkcióra is rányomták a bélyeget. El kellett engednünk három színészt és a próbafolyamat időszakát lecsökkentenünk. Egy hónap helyett két hetet próbálunk, egy hetet Gál Tamás színésszel, egy hetet pedig Lakatos Róberttel és a zenekarral, valamint a Zsámbéki Keszkenő Népdalkörrel.

- Mi az, amit változtattatok az eredeti elképzeléshez képest?

- Az a szerencsés dolog, hogy ez a szűkösség újabb ötletet szült, mert teljes mértékben a Zsámbék környéki történésekre fordítottuk az energiánkat. Témájában önálló, független előadás lett volna, négy szereplővel, akiket ki kellet hagynunk és egészen más koncepciót kellett kitalálnunk. Elkezdtük Zsámbék történetét kutatni, emberekkel beszélgetni, akiknek valamilyen közük volt a háborúhoz. Összegyűjtöttünk annyi anyagot, hogy a következő nyáron kiteljesítsük egy előadássá, dokumentarista színházzá avanzsáljuk. Az 1948-as kitelepítések után mindössze harminc sváb család maradt, az újonnan betelepítettek három helyről érkeztek: felvidéki gazda családok, jásszentgyörgyi szegényparasztok és kisújszállási kubikusok. Történetünkben egy csallóközi fiú eljön a rakétabázisra meglátogatni a múzeumot, ahol különböző alakokkal találkozik. Lesz egy vezetője, aki beavatja a rakétabázis történetébe. Így visszaolvasunk bizonyos történéseket a második világháborúról, a kitelepítésekről és ha lehet, a korábbi időszakról. A rakétabázison szolgált emberekkel is beszélgettünk. Ebből alakul ki egy saját, teatralizált alkotás. A dokumentarista abból ered, hogy az előbb említett forrásokat dolgozzuk fel, de természetesen a szerkesztésnél, vezérfonal mentén egy önálló alkotássá válik.

- Milyen lesz a mostani előadás?

- Úgy tekintjük, mint egy tanulmányt, melyben felhasználunk a forrásokból bizonyos témákat. Ez is kerek egészet alkot, de nem lesz olyan mélyrehatóan kivitelezve. A helyiekről, a helyieknek szól, de mivel annyira személyes emberi történések, sorsok, mutatkoznak meg benne, így általánosabb értelmet kap. Ezért is ragaszkodtunk a címhez: a Bakanóták mintegy mozgató erő jelenik meg, hiszen amikor valós értelmükben, csatában, harcban használták, Zsámbék népe majdnem teljesen kicserélődött. Nem tudjuk, mikor lesznek újra Bakanóták. Reményeink szerint soha, de ezt naív dolog lenne feltételezni, hiszen továbbra is ugyanott vagyunk, ahol eddig: a kultúrák átjáró központjaként. Jelenleg az a reménykeltő, hogy a rakétabázis egy meddő bázis volt, egy éles rakétalövés nem dördült el. A lehetőség ott lebegett, mint Demoklész kardja, hogy Zsámbék újra kipusztul. Ez nem következett be. A történelem ebben a fázisában nagyon kegyes volt, ami egy pozitív végpont lenne az előadásban.