– Színészosztályoknál gyakran előfordul, hogy az egyetem elvégzése után együtt akarnak dolgozni. Ez ritkán sikerül. Az Alkalmáté Trupp hogy jött létre?

– Hamar kiderült, hogy az osztály az egyetem után is összejár. Nem álltak meg négy évnél, továbbra is jól érezték magukat egymással. Úgy látszik, a felvételin annak idején szerencsésen válogattunk. De nem szeretnék ennek nagy jelentőséget tulajdonítani. Ez egyszerűen így adódott. Egyszer a csapat több lány tagja felvetette, hogy csináljunk nyáron valamit, és én megtaláltam hozzá Zsámbékot. De az elején nem elsősorban a munkáról akart szólni a találkozás, hanem arról, hogy két hétig együtt legyünk és ennek legyen valamilyen végterméke. Ami mégis csak azt igazolja, hogy a színházról való hasonló gondolkodás tart minket össze. Persze azért sok minden más is.

Fotó: theater.hu

Szandtner Anna

– Ezért az együttlétért, gondolom, áldozatokat kell hozni, le kell esetleg más programot mondani.

– Ez így van, én is szinte minden nyáron mondtam már le emiatt más elfoglaltságot, idén erre nem volt szükség, de most is függővé tettem tőle egy másik programot. Tizennégy tagból áll az osztály, én vagyok a tizenötödik. Most már minden nyáron komoly egyeztetés előzi meg az együttlétet.

– Tavaly egy új dologba kezdtek. Minden évben az egyik volt növendék életét dolgozzák fel. Ez a különösnek tetsző vállalkozás hogyan vetődött fel?

– Eredetileg azt gondoltuk, hogy az alapján készül mindig egy előadás, hogy az éppen elmúlt egy évben mi történt a társasággal. De amikor megcsináltuk az „Éjféltájban mondta meg, hogy mi baja” című előadást, úgy éreztem, ezt nagyon nehéz lenne túlszárnyalni. Korábban volt olyan elképzelésem, hogy a születés vagy más fontos emberi ügy apropóján hozzunk létre előadásokat. Erről jutott eszembe, hogy mi lenne, ha egy sorozat készülne mindenkinek a születéséről. Gondolkodtam, hogy miként tudnám ezt nekik beadni. Aztán feltettem magamnak a kérdést, hogy mi foglalkoztatja leginkább őket, arra jutottam, hogy elsősorban önmaguk. Ha leülnek egymással, önmagukról beszélnek, beleszólnak egymás életébe. Azt gondoltam, hogy legyen ez a téma. Sok olyan színdarab van, aminek egy személy- név a címe: Hamlet, Nóra, Ivanov, Hedda Gabler. Miért ne lehetne egy előadás címe, hogy „Járó Zsuzsa” vagy éppen „Szandtner Anna”.

– Ez elsőre eléggé bizarrnak tűnik.

– Lehet, de mi ilyennel sokat foglalkoztunk az iskolában. Az első év végig önmagukról szólt. Tudtam, hogy ők ebben erősek és nagyon jók.

Fotó: theater.hu

Péter Kata, Mészáros Máté, Szandtner Anna

– Nem túl naiv elképzelés, hogy tizennégy éven át minden nyáron összehozható ez a társaság?

– Kétségtelen, túlzott optimizmusra vall. Lehet, hogy tizennégy év múlva már a világ is eltűnik körü¬löttünk. Egyébként én nem vagyok egy előretekintő ember, inkább a jelennel foglalkozom.

– A kényszer lehet összetartó erő?

– Itt erről már nem lehet szó, hiszen önálló életek vannak. Idén kevesebb volt a próbák utáni éjszakába nyúló együttlét, mint tavaly.

– Ennek mi lehet az oka?

– Nem tudom. Lehet, hogy éppen más a hold és a nap állása vagy többeknek az élete olyan fordulatot vett, hogy nem akar minden időt együtt tölteni. De ez nem is várható el.

– Összeállhat-e a jelenet¬impro¬vi¬zációkból egy darab?

– A „Járó Zsuzsa” esetében a görög drámák világa volt az alap. Miután Szandtner Anna életében nagy szerep jut a spanyol nyelvnek, ezért gondoltam, hogy az előadás nyelvi és zenei világát is ez határozza meg. Formailag legalábbis ez a szál kicsit összeszorítja az előadást, de nem úgy, hogy ebből különösebb ügyet csinálnák.

– Szandtner Anna, miközben több szakmai díjat is kapott, otthagyta a Katona József Színházat, elhagyta a pályát, és tanítani kezdett. Az evidens volt, hogy az Alkalmáté Truppban azért szerepet vállaljon?

– Főleg mert azóta, ha nem is hivatalos színházhoz, de visszatért. Az ő nevét is egy kalapból húztuk ki. Annát valóban jelenleg ez különbözteti meg tőlünk, hogy (egyszer már) otthagyta a pályát. Alapvetően ezt a kivételességet próbálja meg feszegetni az előadás.

– Ez a fokozott személyesség egyfajta szembesülési szándékot is kikövetelhet.

– Elkerülhetetlen. Egy ember van olyan érdekes, hogy fő téma legyen.

Fotó: theater.hu

– A produkcióban még nyilvános gyónás is szerepel, miközben többször a fikció irányába megy el a cselekmény.

– Az a szabadsága minden színésznek megvan, hogy eldöntse, mennyit vállal be. A „Járó Zsuzsá”-ban, miközben sok minden a valóságra utalt, de időről időre kísértettük a fikciót vagy a szürrealizmust. A mostani előadás még inkább kacérkodik a fikcióval.

– A főszereplő mondhatja, hogy bizonyos magánéleti epizódot nem akar közszemlére tenni, határt szabhat a kitárulkozásnak?

– Hogyne. Nem akarom, hogy bármelyik szereplő rosszul érezze magát, mert akkor az egész értelmét veszti.