Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2014. május 23.
Beköszöntő 2014

Mátyás Irén pontosan egy éve hunyt el és hagyta itt a Zsámbéki Művészeti Bázist, amelynek jó hírét színházi istennőként őrizte, védte, és fejlesztésének koncepcióit sok-sok évig dédelgette. Továbbra is az ő szellemiségét követve, de számos újító törekvéssel, innovatív elképzeléssel működünk tovább.

A hagyományokat egyrészt folytatjuk, megtartjuk a Bázis inkubátor jellegét és idén nyáron is lesznek helyben elkészített munkabemutatók, amelyeket aztán valamely budapesti játszóhely ősztől befogad. Ilyen lesz például a tavaly első bázisos rendezőként, az azóta nagy sikert aratott és idén visszatérő Állampolgári ismeretekkel bemutatkozott Tengely Gábor új alkotása a Matyi, a Ludas. Kárpáti Péter és pazar színészekből álló Titkos Társulata is jön alkotni és bemutatni hozzánk. Igazán Bázis kompatibilis csapatnak ígérkeznek A negyedik kapu című előadásuk kapcsán, és reméljük a jövőben is. Természetesen itt lesz rezidens társulatunk a budakeszi Kompánia, a maga szürreális, zenés színházi világával, amelybe beépül a hangárok és rakétasilók hangulata.

Érkeznek  a fiatalok, az egyetemisták, hogy megmutatkozhassanak az új trendek, a felsőoktatási intézmények művészeti törekvései. Burák Ádám III. Richárdja a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem végzett hallgatóival a Romtemplomnál, hogy a várost újra találkoztassuk a Bázis tevékenységeivel, és Kelemen Kristóf Sok alvó közt semmi dolgom nékem című saját darabja odafenn.

A tavalyi évben új célunk a fiatalok megszólítása volt. Ebben az évben tovább folytatjuk a nekik szóló programsorozatunkat: részvétellel, közös gondolkodással és alkotással szeretnénk őket minél nyitottabbá tenni a kultúra és művészetek valamennyi ágára. A Loka( r )tor Fesztiválon a korosztály problémáit, társadalmi kérdéseket felvető előadásaink segítségével olyan légkört  teremtünk, hogy a résztvevő fiatalok bátran merjenek reflektálni és véleményt alkotni.

Tavasszal elindítottunk  egy saját, színházi érzékenyítési programot, melynek keretében már járt itt a Káva Műhely, hogy pedagógusoknak tartson előadást és a Kolibri Színház tantermi dráma csapata, akik a Klamm háborúja című előadás után a diákokkal közösen dolgozták fel a darabot .

Évadnyitó előadásunk a Kaposvári Egyetem 3. éves színművész osztályának vizsgadarabja a Rómeó és Júlia, melynek  közönségét ennek köszönhetően is, jórészt a zsámbéki és környékbeli középiskolások teszik ki.

Idén megalapozzuk, hogy jövőre már  színházi-zenei-képzőművészeti műhelyeket szervezhessünk nekik.

 Másik fontos tervünk ugyanis, hogy összművészeti és közösségi helyszínné avatjuk a területet. Szeretnénk, ha a művészek és a nézők együtt birtokba vennék a Bázist és közösen találnánk ki olyan eseményeket, amelyek nyomán otthon érezheti magát nálunk alkotó és befogadó. Felkértük az idén játszó társulatokat, hogy ennek a hagyománynak a megteremtéséhez járuljanak hozzá azzal, hogy a bemutatók idején elhívják zenélni, vetíteni, táncot tanítani tudó barátaikat és így komplex művészeti eseményt szervezhetünk egy-egy előadás köré.

A kortárs tánc nem volt idegen a Bázistól eddig, már csak a Kompánia és a szintén állandó visszatérő Horváth Csaba társulata a Forte miatt sem. Idén az utóbbiak Godot-ra várva című méltatlanul keveset játszott, focitematikára építő szenzációs Beckett feldolgozása, a többszörös Lábán díjas Hodworks: Basse Danse-ja, Mándy Ildikó Társulatának háborús táncszínházi műve az 1914 és talán a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház társulata is segít, hogy a mozgás felőli színházi megközelítés is erősödjön itt.

A koreográfusból lett rendező Gergye Krisztián elsőként lesz a vendégünk és vele jön friss alkotói szemlélete. Marat/Sade című előadásában minden szerepet nők játszanak. A női alkotói jelenlét erősítésére szolgál az idén kezdődő, és a jövő évadra is átnyúló Lüzisztráté projektünk, amely a férfias katonai tér nőiesebbé tételére irányul. Az idén megjelenő női rendezők már ennek a koncepciónak a részei. A Tünet Együttes Közhely című előadásának rendezője, a holland Space Theater alapítója, Ardai Petra lesz ebben állandó partnerünk.

Végül, de nem utolsó sorban, hadd említsem meg a régi barátot, Jámbor Józsefet, akinek saját rajongótábora van itt. Ismét hozza a Sztalkert és felújítja az Isteni színjátékot. Jön a társadalmi problémákról nyíltan beszélő Független Színház és a Karaván társulata, Laboda Kornél és vele az orosz irodalom, valamint a befogadói pályázatunk nyertesei. Felsorolni sem könnyű, mi mindent csinálunk és tervezünk jövőre is. A lényeg, hogy jöjjenek, gyertek, mert mindennek létrejöttéhez a találkozás a legfontosabb. Cserébe ígérjük, hogy a művészet mellé más rekreációs, kirándulós, bortúrás programokat is kínálunk, hogy érdemes legyen a csendes vidéken a nagyváros tövében egy egész hétvégét eltölteni.

 

Artner Szilvia - Művészeti vezető

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.