Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2014. május 21.
Rómeók és Júliák

Interjú Rusznyák Gáborral, a Rómeó és Júlia előadás rendezőjével


- Tavaly elmaradt a zsámbéki előadás. Most ti kezditek az évadot, de nem ugyanazzal a produkcióval. Miért?

Rusznyák Gábor: A Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis és a Kaposvári Egyetem között több éves az együttműködés, illetve, ha pontos akarok lenni, ameddig Csáki Judit volt a művészeti tanszék vezetője, ez a kapcsolat élő és működő volt. Arról, hogy tavaly mi történt, én keveset tudok.

- Közösen választottátok az osztállyal vizsgadarabnak a Rómeó és Júliát? Mik voltak a nyomósabb érvek mellette és voltak-e kételyek?

RG: Az osztályfőnök Kocsis Pali szerette volna, ha valami klasszikus, netán Shakespeare szöveggel találkoznak a diákok és nekem is jó emlékeim voltak egy régi marosvásárhelyi rendezés kapcsán.
Azt gondolom, nem árt egy főiskolásnak, ha tud önazonos dolgokkal foglalkozni. Persze nem csak azzal, de azzal is.
A Rómeó és Júlia főtörténete jó esetben még egy számukra ismerős életérzéssel, életkorral ütközteti őket, de beszélhetnek benne a szüleikkel való viszonyukról is. Úgy tűnhet, hogy ez egy sokszor végigrágott csont, de egy főiskolai stúdium kapcsán nem feltétlenül az újszerűség a döntő érv az anyag kiválasztásakor.
Amikor elkezdtük a munkát, egyrészt elemeztük a történetet és a szöveget, összehasonlítottuk a fordításokat. Mindenkinek kellett díszlet és jelmeztervet készíteni, tehát minden hallgatónak elő kellett állni egy teljes előadás koncepcióval. Részemről szabad labda volt az, hogy a megírt szöveggel akarnak kezdeni valamit vagy a témára jelenetekre "új" szöveget szülnek. Végül maradtak a megírt jeleneteknél, amikor a jelenetválasztásra került a sor, cserébe bármelyik fordítást használhatták.

- Az interpretációban szokatlan, hogy mindkét főszereplőt többen játsszák a darabban. Mi volt ezzel a szándék, és mi határozta meg azt, hogy ki, mikor, melyik szerepet kapja?

RG: Bár szempont volt, hogy előadásként is játszható legyen a végeredmény, ez elsősorban egy vizsga. A vizsga pedig abban különbözik egy előadástól, hogy mindenki játszhat mindent, és egy-egy jelenetet akár többször is előadatik. Azután ebből a vizsgából lett az előadás egy közös térrel és minden jelenet már csak egyszer ment le. Engem egy "rendes előadás" kapcsán sem zavar, ha szerepeket adnak át egymásnak a játszók, s most sem zavart. A végső szereposztásnál az elv az volt, hogy legyen valamiféle kapcsolódása a szerepeknek egymáshoz illetve, hogy bizonyos fázisokat-stációkat egy személy vigyen végig. Meg lehetne csinálni egy szereposztással is, beszéltünk róla, de valószínűleg ez a zsámbéki előadásig már nem történik meg.

- Kiknek ajánlanád ezt az előadást?

RG: 9-től 99 éves korig mindenkinek. Viccet félre téve: szerintem nem annyira és úgy hagyományos, hogy a fiatalok unnák és nem annyira formabontó és harsány, hogy az idősebbek elutasítanák.

- Milyen volt együtt dolgozni ezzel az osztállyal?

RG: Ez egy nagyon jó szellemiségű osztály, természetesen eltérő képességekkel és tudással. Nem mondanám, hogy száz százalékban egymásra hangolódtunk, de elkezdtük egymást tanulni, ami egy következő alkalommal hatványozottan hatékonyabbá fogja tenni a közös munkát.

- Merre, hol láthatunk téged még a nyáron?

RG: Zsámbékon és a Pécsi Országos Színházi Találkozón kívül nem lesz nyári színház.
A családommal töltöm a nyarat.


- Szerinted mi lehetne a Bázis erőssége?


RG: Nem látok bele a működésébe és a struktúrájába, de én az alkotó hely, tábor
fílinget vinném tovább az összművészeti és nemzetközi projektek felé. Kevésbé lennék előadás és produkció centrikus. Nyilván az előadások hoznak némi pénzt, de hát a pénz
mint tudjuk, amúgy is a legkevesebb.
 

- bázispress -

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.