Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2009. június 24.
Kovács Patrícia

Idén tehát a múlt évben kisorsolt színésznő: Kovács Patricia. Róla szólt az előadás, ahogy Ő látja magát, ahogy az „osztály” látja Őt.

A Zsámbéki Színházi Bázis idei rendezvénysorozatában az AlkalMáté Trupp
idei bemutatója augusztus 14-én a Kovács Patrícia című előadás Máté Gábor rendezésében.

A darabot Irta és játssza: Czukor Balázs, Dömötör András, Fenyő Iván, Gál Kristóf, Járó Zsuzsa, Jordán Adél, Kovács Patricia, Máthé Zsolt, Mészáros Béla, Mészáros Máté,  Péter Kata, Szantner Anna, Száraz Dénes, Vajda Milán.
Fotó: theater.hu

Máté Gábor 6 éve végzett színészosztályával  2004-ben Migrénes csirke  2005-ben a Belemenekülők című  2006-ban az Éjféltájban mondta meg hogy mi baja, amely  harmadik alkalommal teremtett lehetőséget az egykori színészosztálynak a közös munkára. újra egy  nem szokványos előadás megszületését tette lehetővé.

Ezek a tapasztalatok alapozták meg azt az elképzelést, melynek első darabja a 2007-es új bemutató  a Járó Zsuzsa –  és 2008-as új bemutatója a Szantner Anna – című előadás volt.
Ezzel a csak nyáron és csak  Zsámbékon működő  társulat, az „AlkalMáté Trupp” a Zsámbéki Színházi Bázis programjában a várhatóan 14 évre szóló színjáték-sorozat első két részét hozta létre.A darab hősét, miként minden évben  sorshúzással választják  ki az előző évi bemutató utolsó előadásán.

Idén tehát a múlt évben kisorsolt színésznő: Kovács Patricia. Róla szólt  az előadás, ahogy Ő látja magát, ahogy az „osztály” látja Őt.
Fotó: theater.hu

Többen féltették ezt a sorozatot attól, hogy „belterjes” lesz. Csupán egy szűk közösség, szűkebb szakmai közeg számára értelmezhető. De nem így történt. A közönség előtt megjelenő előadás már egységes műalkotás, mely a mai huszonévesek konfliktusait, beilleszkedési nehézségeit, érzelmeit úgy jeleníti meg, hogy az  a mai magyar valóság egy érvényes szeletének felmutatása is.

A produkció résztvevői az elmúlt 6 évben a legkülönbözőbb utakat járták, pesti és vidéki színházak, kisebb és nagyobb fim szerepek, pályát félbehagyó, majd folytató és a pályát teljesen elhagyó tagja is van az osztálynak. De Zsámbékon mindannyian együtt játszanak újra és újra.

Forrás: Zsámbéki Színházi Bázis

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.