Zsámbéki Színházi Bázis
A romtemplomtól a bázisig
Norvég Civil Alap

2017. 08. 28.
Olyan világba visznek minket, ahová magunktól nem szívesen merészkednénk, sőt, amiről próbálunk tudomást sem venni…
2017. 08. 17.
A zsámbéki nyári évad méltó lezárásaként, válogatott programokkal várunk. A három nap alatt, összesen 11 színházi előadás, 4 koncert, DJ-k, táncház, két szabadtéri filmvetítés, némafilmvetítés eredeti kópiákról, csillagvizsgáló, gyerekprogramok, sátortábor és persze a lehető legjobb hangulat ezen a különleges, természetvédelmi területen, „közelebb a csillagokhoz”.
2017. 08. 13.
Hogyan lép valaki a zsarnokság útjára? Milyen motivációi vannak egy rettegett uralkodónak? És végül, milyen köztársaság lesz az övé? Ezekre a kérdésekre fókuszál Szálinger Balázs Köztársaság című drámája.
2017. 08. 12.
"Dédelgesd az összegubancolódott, rángó idegeimet. Szikrázóan gyönyörű vagy, beleszikrázik, kigyullad, kiég a lelkem."
2017. 08. 05.
2017. augusztus 4-6 között 25. alkalommal kerül megrendezésre Zsámbékon a Határokon túli és hazai amatőr színjátszók találkozója a művelődési házban. Ezúttal a 3 nap alatt 118 fő résztvevőt látunk vendégül Erdélyből, Felvidékről, Délvidékről és hazai területekről, a fesztivál alatt összesen 8 csoport 8 előadását tekinthetjük meg.
2017. 07. 27.
A zsámbéki nyári évad méltó lezárásaként, válogatott programokkal várunk. A három nap alatt, összesen 11 színházi előadás, 4 koncert, DJ-k, táncház, két szabadtéri filmvetítés, némafilmvetítés eredeti kópiákról, csillagvizsgáló, gyerekprogramok, sátortábor és persze a lehető legjobb hangulat ezen a különleges, természetvédelmi területen, „közelebb a csillagokhoz”.
<< < ... 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 ... > >>

© 2024. Zsámbéki Színházi Bázis - THEATER Online - theater.hu

A Zsámbéki Színházi Bázis hivatalos honlapját a

http://zsambekiszinhaz.hu/

címen éri el.

 

Ezen az oldalon - a kis ablakot bezárva - a Bázis és jogelődjei korábbi évadairól talál információkat.