Sokféle alapanyaggal dolgoztál már, többek közt: Németh Ákos, Garaczi László, Visky András, Shakespeare, Misima Jukio, Dante, most Calderón. Hogyan választasz darabot?

Ha csupán rajtam múlik, a darabválasztás mindig nagyon személyes ügy: álmokhoz, aktuális állapotaimhoz, dilemmáimhoz van köze. Őrlődöm valamin, aztán hagyom, hogy valamely anyag (nem feltétlenül dráma, és nem feltétlenül szöveg) megszólítson ez ügyben. Néha több évig tartó processzus ez. Aztán persze van úgy, hogy a legprózaibb okai vannak: konkrétan felkérés. Persze ez sem automatikusan működik: van, amit nem vállalok el, máskor meg repesek az örömtől, mert úgy érzem, a felkérő titkos szándékaimat fedte fel. Ez történt legutóbbi debreceni rendezésem során februárban, és egy kicsit jelen produkció esetében is.

Miért érzed aktuálisnak Az élet álom c. művet?

Mert mindig aktuális, mint a remekművek általában. Az élet álom közeli rokonságban áll a Hamlettel, a Romeo és Júliával, Shaw Tanner Johnjával, de említhetném Az ember tragédiáját, meg temérdek más nagyszerű művet. Nem kevesebbre kérdez rá, mint magára az emberi létezésre, minden lehetséges spektrumon: fizikailag, lelkileg, morálisan, nem hagyva ki a szerelmet, a szeretetet, gyűlöletet, a karnális és éteri vágyakat, indulatokat sem. Hogy talált a spanyol barokk remekmű a zsámbéki Műemlék Rakétabázis helyszínére?

Két éve, mikor lent rendeztem Zalaegerszegen, a Hevesi Sándor Színház művészeti vezetője, Sztarenki Pál elmondta nekem, hogy régi vágya bemutatni ezt a művet, melyben valaha maga is a játszott, még hozzá a főszerepet, Segismundót. Megkérdezte, lenne-e valami elképzelésem a mű színpadra vitelére. Volt. Pár mondatban leírtam, neki megtetszett, hát így…

Mit takar a címváltozat: Az élet a-moll (álom)?

Gyermekkoromban ének-zene tagozatra jártam, mellette zeneiskolába is, klarinéton, szaxophonon, gitáron tanultam, és elég alapos szolfézsoktatásban részesültem, méghozzá a Kodály-módszer alapján. Tehát kiskorom óta tudom, hogy a moll, vagyis a lá-sor, és a ráépülő hármashangzatok, akkordok elégikus természetűek. Mivel a darab létezésről szóló megállapításai, érzetei hasonló lágéban zengenek, indokoltnak tartottam ezt a kis nyelvi játékot. Az már külön szerencse, hogy a hangvillák, telefonok, zenei appok a tiszta zenei „a” hangot szokták megadni, tehát így van valami alapvetés-allúzió is a transzformált címben, amelyben az említett hangnem amúgy csak azért szerepel, mert az „álom” az „a-moll”ra rímel.

Hogyan jött létre a koprodukció a MASZK, a Hevesi Sándor Színház és a Zsámbéki Színházi bázis között?

Az első lépésről az előbb már beszéltem. Aztán felvetődött – mivel Pali régóta figyelemmel kíséri és szereti azt a munkát, ami a Bázison zajlik – hogy jöjjön létre koprodukció a két színház között. Később – már a szereposztáskor – szóba jött Balogh Józsi neve az egyik főszerep kapcsán, aki ugye MASZK oszlopos tagja, elnöke. Neki is volt kedve az együttműködéshez, egyeztetések, pályázatok, támogatások, satöbbi, satöbbi… Végül így állt össze a projekt. Nagyrészt zalaegerszegi színészek, pár ember az én zsámbéki csapatomból és Józsi.

Milyen a közös munka?

Röviden és velősen: jó. Féltem tőle pedig, hogy az általam addig kvázi ismeretlen színészek nem feltétlenül lesznek vevők az én rendezői módszereimre. (Pár éve a határon túl már szereztem néhány keserves tapasztalatot e téren.) Nálam ugyanis – a kőszínházakban többnyire megszokott metódustól eltérően – nincs rendelkező- és emlékpróba, az előadást improvizációkból építjük fel, nem merev mozgás- és játékképletekből. A színészek is jól teszik, ha már az első próbára megtanulják legalább az első pár jelenet szövegét, különben mehetnek az üvöltő súgó után (értsd: a súgónak jó hangosan kell „feladni” a sorokat a színészeknek). De örömömre kreatív, tehetséges emberekkel találkoztam, akik hihetetlenül izgalmas ötletekkel jöttek.

Rendező, díszlettervező, jelmeztervező, dramaturg vagy egy személyben. Nem érzed szükségét az alkotótársaknak? Vagy miért alakult így?

De, érzem szükségét…. Csak hát ugye a pénz. Többnyire egyszerűen nem tudtam megfizetni azokat az embereket, akiket eredetileg felkértem volna. Persze nem csak erről van szó. Én magam dramaturgi végzettséggel is rendelkezem, és mivel az alapötlet az enyém volt, praktikusnak tűnt, ha én dolgozom ki. Ami pedig a vizuális részt illeti: tizenötödik évadom ez a Bázison, elég jól ismerem a tereket, lehetőségeket, a stílust, amit a hely előhív, és rengeteg alkalommal terveztem már teret, díszletet, jelmezeket az itteni produkcióimhoz. Tehát túl nagy kompromisszumokba nem kellett belemennem.

Hogy dolgoztál a szövegen?

Komoly terjedelmi és szerkezeti változtatásokat kellett véghezvinnem, hogy ez a közel négyszáz éves barokk szöveg hitelesen szólhasson a mi saját 21. századi jelenünkben. Jeleneteket raktam ide-oda, rengeteg szöveget kihúztam, figurákat fogalmaztam át, vendégszövegeket iktattam be, végül kialakult egy alapszöveg, ami aztán még rengeteget változott/változik a próbák során, akár a színészi improvizációknak köszönhetően is.

Mire számíthatnak a nézők, milyen lesz szerinted az előadás?

Remélem, semmilyen értelemben nem találják porosnak sem a szöveget, sem a produkciót. És talán sikerül megfogalmaznunk valami érvényeset az emberi létezés legalapvetőbb kérdéseivel kapcsolatban. Vagy legalábbis jól feltennünk őket.

Kinek ajánlanád?

Minden embernek.